Egy kis ízelítő...

Csoki. Egy kis ízelítő a Vihar sújtotta városból :D




1 nappal A Vihar előtt..

Kedves Naplóm!


Nem merek holnap iskolába menni. Félek, hogy valami történni fog. Mindenki A Viharról beszél. Veszélyes.. Mondják. De akkor miért megyünk iskolába? Nem értek semmit. Édes, drága, egyetlen Naplóm, azt hiszem, most lefekszek aludni.


Egy emlék.


Üres, dohos, büdös kamra. Ezzel a négy szóval jellemezném azt a "menedékhelyet", ahova Ray ráncigált be A Vihar elől. Kintről behallatszott pár ijesztő hang, amikre összerezzentem, de ilyenkor Ray biztatóan rám mosolygott, és egy picit megnyugodtam. Bár a szívem továbbra is hevesen vert, egyrészt az előbb látott véres jelenet miatt, másrészt mert egy helyen voltam Ray-jel, sötétben.
Nagyon sokáig csendben ültünk, és vártunk. Hogy mire, azt nem tudtuk. Talán arra, hogy elálljon A Vihar. Talán arra, hogy megmentsenek. De egyikben se voltunk biztosak. Lehet, hogy inkább a halált vártuk.
Összerezzentem, amikor Ray megszólalt.
-Szerinted...valaha vége lesz ennek?
-Nem tudom. Remélem.-mondtam, és felsóhajtottam. Majd felsikoltottam. Ugyanis valaki berontott a kamrába, üvöltve.
-Florrie! Florrie, itt vagy?-kérdezte egy kétségbeesett hang.
-Adaline! Úristen, te élsz?-mosolyogtam megkönnyebbülve, és megöleltem.
-Igen.-mondta sírva.-De Florrie..valami szörnyűséges történt..
Őszintén szólva, nem lepődtem meg. Az előbb láttam Abbey fejéből kiállni egy üvegszilánkot. Ennél nem lehet rosszabb...
-A második emelet leomlott egyenesen az első emeleten lévőkre és..senki sem élte túl-zokogta.
..vagy mégis?
-Micsoda? Senki? Tényleg senki?-kérdeztem elfojtott hangon. Az nem lehet, hogy meghalt mindenki..legalább hatvanan tömörültek az elsőn.
-Tényleg senki.
-És akik a másodikon voltak? Mi lett velük?
-Páran túlélték de...de nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek. Nem tudom, hogy túl fogják-e élni..
-Jézusom...minek kell még történnie? MINEK?-üvöltöttem, és már csak arra emlékszem, hogy romok alatt fekszek. A kamra romjai alatt.