It's OK..

-Hogy mi?-kérdeztem hitetlenül, és elkezdtem nevetni. Ekkora baromságot még senki sem mondott nekem. - Ne röhögtess!
Valerie komolyan nézett rám. Lehet, hogy mégis igaz?
-Leona..ez nem vicc. Macey tényleg...tényleg meghalt.-fordult el tőlem. A szemeim kidülledtek, és el kezdett forogni velem a világ.
-Ne hazudj!-üvöltöttem- Ne hazudj a képembe!
Mindenki minket kezdett el figyelni. Komolyan, kinek van még egy ilyen barátnője, aki az iskolában közli, hogy a legjobb barátnőm meghalt?
-Leona, nyugodj meg!-fogott le Valerie, mire én ki akartam szedni a kezem a szorításából, de nem ment. A fenébe, miért jár edzeni?
-Nyugodjak meg? A legjobb barátnőm meghalt, hogy nyugodhatnék meg?-üvöltöttem zokogva. Valerie rátapasztotta a számra a kezét, és elkezdett a WC felé vonszolni. Próbáltam ellenállni, de mivel éppen remegtem a sírástól, ez nem nagyon ment.
-Hagyj!-toltam el magamtól amikor beértünk a WC-be.-Hagyj békén, menj innen!-mutattam az ajtó felé.
-Nem.-közölte határozottan-Itt maradok veled.
-Nem. Te most elmész innen!
Valerie felsóhajtott.
-Rendben. Kint várlak az ajtó előtt. Szedd rendbe magad.
Amikor kiment, végiggondoltam mindent. Meghalt az egyetlen olyan személy, aki fontos volt nekem. Most mi értelme így az életemnek?
Gyorsan kellett cselekednem. Körbenéztem. Megláttam a tükröt, és amilyen erősen csak tudtam beleütöttem. Ezer darabra tört szét, és elég hangosan. Megragadtam egy darabot, és a csuklóm fölé emeltem. Abban a pillanatban berontott Valerie.
-Mit csinálsz? Úristen, ne!
De már késő volt. Minden vérben úszott. Jövök hozzád, Macey..