asdfghjkléáű

-Today I don't feel like doing anythiiiiing!!!-hallottam az én "nyugodt" és "normális" pasim üvöltését a szobából. Hát jó.
-Niall, kelj már fel!-próbáltam beszélni fogkrémmel a számban. Elárulom, nem ment. - El fogunk késnii!!!
Válaszként egy puffanást hallottam az ajtón. Oké, ez megőrült. Megdobta egy párnával.
-Hülye!-rontottam be a szobába, fogkefével a számban.-Te meg mit művelsz?
-Köpd ki!-röhögött az ágyban.
Felvont szemöldökkel néztem rá.
-Te nem vagy normális. Köpjem ki? Ezt?-mutattam a számban lévő fogkefére.
-Ja, jól hallottad. Ide, az ágyra.-mutatott maga mellé.
-Hát. Jólvan. - vontam meg a vállam, és kiköptem a fogkefét a számból. Egyenesen az ágyra.
-Hááá-röhögött és hátradőlt.-Ez jó volt, ügyes vagy!
-Te meg hülye.-nevettem el magam, és befeküdtem mellé az ágyba. Ránéztem.
-Fel kéne kelni.
Rám nézett.
-Tudom. De nincs kedvem.-sóhajtott. Nekem se volt.
Hirtelen kopogtattak az ajtón.
-Gyere beee!-ordítottam kifelé. Sarah nézett be rajta.
-Hahóó, jó reggelt.-mosolygott ránk, de aztán lehervadt a szájáról a mosoly.-Ti még fel sem öltöztetek?? És...miért fogkrémes az ágyatok?
Niallel egymásra néztünk.
-Háát...az úgy volt...-kezdtem, de hirtelen Zayn berontott a szobánkba. Miért vannak itt ennyien?
-Vas happeniiin'?!-ordította, de hirtelen elhallgatott.-Ömm..mégis ki kent fogkrémet az ágyatokra?
-Hagyjuk.-legyintettem.
-Indulhatunk?-nézett be a szobába Harry. Most komolyan, ki fog még bejönni? - Miért nem vagytok még készen?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Ezért. - mutattam rájuk.
-Jaa, oké. Akkor megyünk is.-tette fel a kezét Harry, belekarolt Sarah-ba, és mindenki kiment.
-Na véégre.-néztem Niallre. - Öltözz! - dobtam meg a ruhájával.
Röhögve rám nézett.
-I just wanna lay in my beeeeeeeeed.-énekelte.
-Naaa, ne kezd!-mosolyogtam rá.
Hát igen. Ilyen az élet Niallel. És a többi fiúval. Meg persze Sarahval.

:)

...??

Ezt nem értem. Mintha minden visszafordult volna. Mintha megint október, november, december, január lenne. Megint egyedül lettem...

"Lonely, I'm Mrs. Lonely, I Have Nobody, For My Own..."

It's OK..

-Hogy mi?-kérdeztem hitetlenül, és elkezdtem nevetni. Ekkora baromságot még senki sem mondott nekem. - Ne röhögtess!
Valerie komolyan nézett rám. Lehet, hogy mégis igaz?
-Leona..ez nem vicc. Macey tényleg...tényleg meghalt.-fordult el tőlem. A szemeim kidülledtek, és el kezdett forogni velem a világ.
-Ne hazudj!-üvöltöttem- Ne hazudj a képembe!
Mindenki minket kezdett el figyelni. Komolyan, kinek van még egy ilyen barátnője, aki az iskolában közli, hogy a legjobb barátnőm meghalt?
-Leona, nyugodj meg!-fogott le Valerie, mire én ki akartam szedni a kezem a szorításából, de nem ment. A fenébe, miért jár edzeni?
-Nyugodjak meg? A legjobb barátnőm meghalt, hogy nyugodhatnék meg?-üvöltöttem zokogva. Valerie rátapasztotta a számra a kezét, és elkezdett a WC felé vonszolni. Próbáltam ellenállni, de mivel éppen remegtem a sírástól, ez nem nagyon ment.
-Hagyj!-toltam el magamtól amikor beértünk a WC-be.-Hagyj békén, menj innen!-mutattam az ajtó felé.
-Nem.-közölte határozottan-Itt maradok veled.
-Nem. Te most elmész innen!
Valerie felsóhajtott.
-Rendben. Kint várlak az ajtó előtt. Szedd rendbe magad.
Amikor kiment, végiggondoltam mindent. Meghalt az egyetlen olyan személy, aki fontos volt nekem. Most mi értelme így az életemnek?
Gyorsan kellett cselekednem. Körbenéztem. Megláttam a tükröt, és amilyen erősen csak tudtam beleütöttem. Ezer darabra tört szét, és elég hangosan. Megragadtam egy darabot, és a csuklóm fölé emeltem. Abban a pillanatban berontott Valerie.
-Mit csinálsz? Úristen, ne!
De már késő volt. Minden vérben úszott. Jövök hozzád, Macey..